SHS SMART

Az erő a kezünkben van – de milyen áron?

Manapság a szórakoztató tevékenységeink és a mindennapos munkánkhoz használt eszközeink nagy része olyan technológiákból érhető el, amelyeket hosszú időn át a kezünkben tartunk. Soha nem volt még annyi erő a kezünkben, hogy kommunikálni, beszélgetni, játszani, információt találni és üzleti tevékenységet tudjunk folytatni laptopokkal, mobiltelefonokkal, tabletekkel és más modern elektronikus eszközökkel.

Ennek az erőnek azonban ára van: potenciális egészségügyi kockázatokat hordoz magában az eszközeink által előidézett elektromágneses mezők miatt. Komoly kitettséget okoz az elektromos vezetékeink és hálózataink kisfrekvenciás térereje is. A mikrohullámú sütőnk, az elektromos fogkefénk, a hajszárítónk, a fénymásolónk és egyéb más elektromos berendezéseink pedig maguk is sugároznak. Egyre jelentősebb egészségügyi terhelést jelent számunkra a nagyfrekvenciás hálózataink sugárzása is, amely az évről évre intenzívebb rádiófrekvenciás- és más jeladókból, melyek észrevétlenül jelen vannak körülöttünk és elektroszmog formájában hatnak vissza ránk. Az elektroszmog az elektromágneses jelenség-kör zavaró hatásait foglalja magában, amely mindenütt jelen van, a folyamatos, egyre gyorsuló technológiai fejlődés következtében.

Így ma már szinte nincs is olyan pontja a bolygónknak, ahol ne lenne érzékelhető és mérhető ez a jelenség.

Az általunk használt hordozható és kompakt elektronikus eszközöket közvetlenül használjuk kézzel elérhető távolsággal, így nincs védelem az eszköz és a test között. A laptopok és a tabletek szorosan közel vannak hozzánk, a mobiltelefonok pedig közvetlenül érintik a fejünket, testközelben hordjuk őket, a „harmadik kezünkké” váltak.

 

Hogy hat ez ránk?

Egyre több tudományos tanulmány kimutatja, hogy a sugárzás és az általa okozott hőhatás együttesen számos egészségügyi problémához vezethet, beleértve a termékenységi problémákat, a DNS-sérüléseket, a bőrproblémákat valamint más súlyos egészségügyi problémákat is. Ezek az eszközök –amelyek olyan közel vannak hozzánk és egymáshoz is, halmozottan negatívan hatnak a testünkre.

Ráadásul egyre több nagyfrekvenciás terhelés is ér bennünket az épületeinken belül és a szabadban egyaránt, amelyeket nemcsak az adótornyok, hanem a különböző átjátszók, híradástechnikai eszközök, bázis állomások, közlekedési infrastruktúra elemek, műholdas  adás-vétel stb. is sugároznak.

A sugárzás, mint észrevétlen jelenség az emberi szervezet és általában az egész élővilág számára a közvetlen környezetünkben úgy van jelen, hogy arról valós, érzékelhető, aktuális tudomásunk lenne.

Az ember létfontosságú szerveinek 70 % feletti a víztartalma, vérünk hemoglobinjának pedig van vastartalma is amely mágnesezhető és így molekulái külső hatással rezgésbe hozhatóak.

Ily módon az elektroszmog folyamatos jelenléte negatív hatással van testünk jól szabályozott működésére, befolyásolja bioritmusunkat, agyműködésünket, hormonrendszerünket és hosszú távon károsíthatja egész szervezetünket.

A megnövekedett elektroszmog lehetséges egészségügyi kockázatai lényegileg az alábbi felsorolás szerint nevesíthetőek, illetve a feltüntetett egészségügyi problémákkal hozhatóak összefüggésbe:

alvászavarok, éjszakai ébrenlét szédülékenység, hányinger, kiütések, székletproblémák, gyakori fáradtság, impotencia, frigiditás, termékenyítő képesség csökkenés meddőség, korai abortusz, vetélés (medicalonline.hu 20180701), vegetatív idegrendszeri distonia, depresszió, pánik szindróma, fejfájás, fülzúgás, halláskárosodás, cukorbetegség, embólia, trombózis, feji melanomás betegsége, gyulladások, különböző daganatok, hormonális problémák, teljesítmény csökkenés, látásromlás (szürke hályog képződés), gyermekkori leukémia, alkohol-, dohány-, illetve drogfüggőség, reumatikus gyulladások, ízületi problémák, izomsorvadás, meghosszabbodik a rehabilitációs időtartam műtétek, sérülések után, elektro hiperérzékenység, koncentrációhiány    súlyosabb esetben szív- és keringési problémák, akár DNS mutációk is (webbeteg.hu 20160701 WIFI allergia), kevesebb anyatej (szülés után), interferencia jelenség esetén szívmegállás, epileptikus rohamok, keringési zavarok, lassúbb gondolkodás, sclerosis multiplex, alzheimer kór, skizofrénia, lassabb reflexek, miómák, ciszták, lassúbb bélműködés, pajzsmirigy problémák…

 

Mi véd meg minket?

Sok évig tartó probléma feltárás, technológiai elemzés és a szükséges szakterületek tanácsadói segítségével létrehoztunk egy műszaki védelmi rendszert.

Egy olyan védelmező egységet, mely kiszűri és egyben csökkenti is az ártó elektromágneses sugárzásokat, a kis- és nagyfrekvenciás terheléseket, a radon sugárzást, geopatikus torzulásokat egyaránt, ezáltal lényegesen csökken az ezen behatások által kialakulható egészségkárosodások, megbetegedések rizikója.

Az elektromágneses sugárzás elleni védelem rendszeres használatával megnyílnak a sejthártyák , a sejtpotenciál zavarok rendeződnek. Sejthártyák elektromagnetikus vezérlési potenciálja stabilizálódik, ezáltal a sejtpotenciál és sejtkommunikációs zavarok jelentősen mérseklődnek esetlegesen megszünnek. (a mobiltelefonálás, az alap sugárterhelés, a wifik, a számítógépek, az elektromos háztartási berendezések használata ellenére is). Tehát, az egészséges szervek szervrendszerek működésének alapfeltétele a sugárzásilag rendezett élettér. Energetikailag és funkcionálisan is támogatjuk az emberi pszichoszomatika ideális működését.

Ez a rendszer alkalmazza az EU-ban már bevált technikákat, anyagokat, eszközöket, melyeket továbbfejlesztettünk, kiegészítettünk és egy egységes rendszerbe kapcsoltunk.

Ezen rendszer elemi egysége az SHS SMART.

Az SHS SMART védelmet biztosít a fent részletezett elekromágneses sugárzás ellen, a mindennapos használati multimédia- és okos eszközök által koncentráltan jelenlevő ártalmas háttérsugárzásra. Az eszköz kis mérete és könnyű elhelyezhetősége okán lehetőséget biztosít, hogy akár a munkatársak, vagy szeretteink saját maguk felragasszák készülékeikre, kialakítva a személyes védelmet.

Az SHS SMART, HOME valamint a BUSINESS komplex védelmi ágak mellett a folyamatos tapasztalatgyűjtés és fejlesztések eredményeképpen létrehoztuk az SHS CARS termékünket mely védőburkot jelenthet a kisebb zárt térben is.

 

 

Megvásárolom

 

 

További szolgáltatások:

SHS WorkStation

SHS Office Complex

SHS Cars